Na szóval... Kupi ide vagy oda, elúsztam, vagy sem, most bizony leülök, és írok, mert már rengeteg kis fecnire, kütyübe fel- illetve beírtam néhány kósza gondolatot, de hát eltűntek... Egyrészt, mert mindig mindennek lába kél, másrészt, mert (bevallom, töredelmesen...) mindig akadt fontosabb a popposnál. Ebből lett az a hullámvasút, amin nem egyszer gondoltam, hogy bizony semmi sem poppos, minden trotty. Már szerencsére az okokra nem emlékszem, úgyhogy kb. ennyire volt fontos. Egy hullám még egy múlt heti feljegyzésem, az alábbiak szerint:

„Nem is tudom, hol folytassam... Én nem lógtam meg a közös reggeli indulástól, sőt! Voltam olyan hülye, hogy még többet bevállaltam, mert mindig beleesek abba a hibába, hogy azt gondolom, ha mindenki helyett megcsinálok mindent, akkor nem lesz semmi gáz. Ez így is van, amíg bírom a energiával. De, mindig jön valami, ami elveszi az előre beosztott, mérnöki pontossággal megtervezett energia-elosztást.

Például: leesik a hó (amire persze lehetett számítani, de ugye hátha nem akkora, hátha nem olyan csúszós, hideg, mindent egybe vetve havas hó lesz...), nem indul az autó (erre nem számítottunk), két órás dugó eget-rengető közéleti események miatt, téli gumi csere az utolsó pillanatban (ezeket az izgalmakat már csak megszokásból is mindig megadjuk magunknak, hogy legyen miért szottyogni, nehogy eltérjünk a nagy magyar átlagtól).

Szóval, annyira jól összejött minden, hogy csütörtökön már tök kész voltam, és persze meg is kaptam, hogy miért csodálkozom azon, hogy fáradt vagyok, ha reggel sütit sütök a kölyköknek. Szóval, köszöntem, és beraktam egyik kedvenc Ákos számomat...

Szóval megtanulok tőled meglógni, ez lesz az idei fejlődésem, hátha kimutatja majd év végén az az izé, amit Te most csináltál. Amúgy ezt majd elmondod, mert nem teljesen értem... Lehet, hogy mások fejlődéséért tettél ... De azért lehet, hogy ez nem független Tőled! Vagy lehet, hogy nem hallgatsz elég Ákost.”

Szóval azóta túl vagyunk azon, hogy két naponta lebetegszik valamelyik kölyök, a négyből három. Mostanra már mindenki rendeződött, és már kezdem utolérni magam, valamennyire...

Volt azóta popptalanság az iskolában a legnagyobbnak, pedig mindegyik gyerek tényleg olyan igazán édes-drága-jófej-cuki, csak hát abban a nagy ef o es-ban, amiben vannak. És annyira nem értem (illetve sajnos valamilyen szinten értem), hogy miért... Pl. szerinted gáz, hogy a kölykeim nem tudják, mi az a csésze, ezáltal a csészevonal is homályba merült másodikra?

Csórikáim, mi lesz velük a szalagavatóra, max. sok poppcorn, de tényleg... Szerintem, mi tök jók voltunk a szalagavatón, független attól, hogy elszabták a ruhám, nem jött fel a zipzár a hátamon, szenvedtem mindenen, mint egy igazi kamasz, és annyira jókat röhögtünk, pl. amikor tánc-próba volt, és a Te párod jegyzetelt... Illetve Te nem annyira röhögtél... Na mindegy... A maximalizmussal kapcsolatos gondolatom biztos a pláza mámorban elveszett, mert már nem emlékszem (ennyit rólam...), de hátha az osztálytalálkozón megmondja valaki okos! Amúgy meg, majd szívbajt kaptam, de aztán mégsem: "CSAK"a huszadik évfolyam találkozónk lesz, vagy nem?

Azért nem mindegy... Ha a harmincadik lenne, hova mennénk táncolni?

Nem, mintha mostanira lenne ötlete, de menjünk!!